Blog

A bőr öregedésének okai

- 2019.06.26 -

A bőr öregedésének okai

Fontos leszögeznünk, hogy a bőr öregedése természetes folyamat – kinél előbb, kinél később jelentkezik. Általánosságban mégis elmondható, hogy a nők és férfiak körében egyaránt 25 éves kor felett figyelhetők meg a legelső barázdák, szarkalábak, melyek aztán később mély ráncokká alakulnak.

A ráncok két csoportja

  • Az első csoportba soroljuk a mimikai ráncokat: ezek az arc mimikai izmainak hatására jönnek létre. Fiatalkorban pillanatnyi a megjelenésük, egy-egy arckifejezés részét képezik (mosoly, homlokráncolás), azonban idővel „beégnek” a bőrbe, hiába ernyed el az izom, a ránc ott marad.
  • A második csoport a gravitációs ráncok csoportja. Ezek a bőr megnyúlásával függnek össze, a megereszkedett szövetek egy fix rögzítési pont/vonal felett torlódnak (ilyen az ún. orrszárnyi redő vagy a marionett-redő).

Már nem olyan, mint régen volt

A bőr látható öregedésének bonyolult mechanizmusa van, ennek tényezői: a  zsír eloszlása vagy mennyisége megváltozik, a rostok meggyengülnek,  átalakul a csontszerkezet. Habár jelentős szerepet játszanak az örökletes  tényezők is, legalább ugyanennyire fontos a kiegyensúlyozott életmód, a  megfelelő bőrápolás és folyadékpótlás, valamint az UV-sugárzás  elkerülése. A káros szenvedélyek is rendkívül sokat ronthatnak a helyzeten.  Természetesen a fentiek figyelembevételével tehetjük a legtöbbet fiatalos  bőrünk megőrzéséért, de a már kialakult ráncok ellen is vannak eszközeink.

Ráncfeltöltéssel az üde tekintetért

A bőr újra feszes lehet, az erős kontúrok eltűnhetnek, sőt az arc aszimmetriája is megszűnhet hyaluronsav, hidroxiapatit ill. polikaprolakton bőr alá történő fecskendezésével. A felsorolt anyagok felszívódási ideje eltérő: míg az első körülbelül fél-egy évig, úgy az utóbbi kettő akár 2-4 évig is hatásos lehet.

Önt is régóta foglalkoztatja már a ráncfeltöltés gondolata? Jelentkezzen szépítő beavatkozásaink egyikére!

Vissza

Ingyenes plasztikai sebészet konzultáció!