- 2023.01.25 -
Nem egy olyan külső ismertetőjegyünk lehet, amellyel nem tudunk megbarátkozni, amely akár egész életünket végigkíséri. Ezek jelentős részére van megoldás, amellyel megszüntethető az évek óta tartó szorongás is.
Fülplasztika
Gyakori esztétikai probléma az elálló fülek, amelyek akár már gyerekkortól keserű perceket okoznak, és amiket ennek megfelelően aztán mindenáron igyekeznek eltüntetni. De nem lehet állandóan sapkát viselni… A fülkagyló korrekciója azonban többféle esztétikai beavatkozással elvégezhető, akár egy-, akár kétoldali problémáról van szó, sőt, néha még a fülkagylók mérete is eltér, ezen is lehet azonban változtatni.
Ez a probléma igazából mindkét nem esetében komoly önértékelési problémához vezethet, mint első példánk esetében egy fiatal lánynak, aki éveket őrlődött, mire a változtatás mellett döntött.
„Három héttel a kétoldali fülplasztikám után. Nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel, és csak azt bánom, hogy nem vállaltam hamarabb” – mondta a Reddit egyik felhasználója, akinek képein tökéletesen látszik a változás.
A Szlovéniában élő Mark hasonló gondokkal küzdött, önbizalmát teljesen tönkretették elálló fülei. Öt évvel ezelőtt végezték el rajta a plasztikai műtéteket, a kétoldali fülplasztika eredményeképpen pedig ma másként már elképzelhetetlennek tartja a tükörképét.
„Semmilyen komplikációm nem volt, és szinte azonnal visszanyertem minden korábbi érzést a fülemben. Sokkal magabiztosabb és boldogabb vagyok azóta” – írta beszámolójában Mark.
Gyakori, hogy a legjobb szándék sem vezet eredményre. Hiába a nagy fogyás, a test különböző területeire lerakódott zsír mozgással gyakran nem eltüntethető. Ilyen terület az áll alatti rész, vagyis a toka. Férfiak életét is megkeserítheti, ám hölgyek esetében még érthetőbb az emiatt érzett csalódottság.
„Mindig is azt hittem, hogy az előtte képek azért nyomorúságosak, az utána képek pedig azért tűnnek boldogabbnak, mert utóbbiakon egyszerűen szebbek az eredmények, most viszont már értem, hogy azért van így, mert a második képen már sokkal jobban érzed magad!” – írta az élményeit megosztó nő.
Sokan félnek ugyanakkor a fájdalmas beavatkozástól, és annak a szintén kellemetlen utóhatásaitól, így volt ezzel egy nevét elhallgató páciens, aki számára ezen a téren okozta a plasztikai operáció a legnagyobb meglepetést. Az orvosi konzultáción hallottak megnyugtatták, és a fájdalomcsillapítással, enyhe bódítással végzett beavatkozás során és után sem panaszkodott fájdalomra.
„Olyan fájdalmaim voltak, mint egy kisebb zúzódás esetén, és egy kis véraláfutás alakult ki. Egyáltalán nem számottevő a fájdalom, bánom, hogy emiatt halogattam a dolgot” – írta elégedetten.
Általánosságban igaz, hogy tényezők tömkelegét kell átgondolni egy plasztikai műtét kapcsán, és jobban tesszük, ha minden kérdést végigjárva, azokat orvossal is megbeszélve döntünk, ám jó tudni, hogy van megoldás, és korábban mások hasonló kétségekkel megküzdve egy életre megoldották az életüket mérgező esztétikai jellemzőt.
Vissza